Szakértő válaszol

 

Hogyan óvjuk magunkat a koronavírussal szemben?

Sokan nyáron már azt hitték, hogy a koronavírus járvány lecsengőben van, ám az ősz nem sok jót tartogatott, hiszen a napi fertőzöttek száma rendkívül magas, tehát sokkal rosszabb a helyzet tavaszhoz képest. A szabályokon is újra szigorítottak és korlátozásokat vezettek be, hogy csökkentsék a fertőzés terjedésének az ütemét.

Míg tavasszal inkább az idősebbeket támadta a vírus, most egyre jobban terjed a fiatalok körében is. A fertőzöttek átlag életkora 41 év, tavasszal 67 év volt. Az elkövetkezendő hetekben várhatóan még emelkedni fog a fertőzések száma, a lassulás és a csökkenés nagyban függ a lakosság türelmétől, hozzáállásától, fegyelmétől, ezért is fontos, hogy a szabályokat maradéktalanul tartsuk be.

A vakcina egyelőre még hazánkban nem elérhető és úgy néz ki, hogy a jövő év elején kezdődhet meg a magyar lakosság oltása.

 biztonsag.jpg

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a fertőződést?

Amit egész évben hallottunk az a gyakori kézmosás, ezért sűrűn mossuk meg a kezünket. Lehetőleg ne a tenyerünkbe tüsszentsünk, köhögjünk, hanem a könyökhajlatunkba és az arcunkat próbáljuk meg nem tapogatni. Zsúfoltabb helyszíneket, társas, baráti összejöveteleket mostanában kerüljük, inkább csak azokkal lépjünk személyes kapcsolatba, akikkel egy háztartásban élünk, tehát idősebb rokonaink látogatását is jobb elnapolni.

Amennyiben mégis el kell hagyjuk otthonunkat, tartsunk másoktól legalább másfél méternyi távolságot. Tartsuk be a maszkviselés szabályait, amelyet ha elmulasztunk, akár még pénzbüntetést is kaphatunk. Rendszeresen takarítsunk otthonunkban, a felületeket alaposan fertőtlenítsük.

Az influenza járvány jelen helyzetben egyidejűleg zajlik a világjárvánnyal, ezért fokozottabban ügyelnünk kell egészségi állapotunkra és az immunrendszerünk megerősítésére. Szedjünk vitaminokat (C és D vitamin), nyomelemeket (cink és szelén) és fogyasszunk egészséges ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket. A rendszeres testmozgás is erősíti immunrendszerünket. Célszerű beadatni az influenza elleni védőoltást, ami teljes mértékben biztonságos, még kismamáknak is javasolják, így legalább csökkenthetjük a megbetegedés esélyét, ugyanis az influenzának is hasonlóak a tünetei, mint a koronavírusnak.

Mokeropt logó