Szakértő válaszol

 

A vírus, amitől megállt a világ!

A COVID-19 járvány rohamos terjedése gyorsan elérte hazánkat is és teljesen felborította társadalmunk mindennapjait. A döntéshozók kénytelenek voltak szigorú intézkedéseket bevezetni, hogy megfékezzék a járvány rohamos terjedését, illetve hogy minél kisebb veszteséggel járjon. A járvány megfékezésében az egészségügyi dolgozóknak is jelentős volt a szerepük. Legutóbb 2009-ben váltott ki félelmet a H1N1, de szerencsére az oltóanyagot hamar megtalálták ellene.

Koronavírusok már 1960 óta léteznek, körülbelül 15-30%-uk felelős a felső légúti fertőzésekért a téli időszakban. A Koronavírus elnevezést a felületén található S proteinről kapta, ami koronaszerű nyúlványokra hasonlít.

Hogyan alakulhatott ki a vírusnak ez a típusa, ami jelenleg is félelemben tartja a világot?

Az már bizonyított, hogy állatról emberre terjed. Ez a fajtája mutáció eredménye. A denevérekről köztudott tény, hogy jelentős szerepük van a vírushordozásban, a SARS és a MERS kórok terjedéséért is ők a felelősek, most pedig a Koronavírus ezen változatáért is. A COVID-19 sajnos gyorsan átterjedhet egyik emberről a másikra, ráadásul egy beteg 3-4 személyt fertőz meg átlagosan. A karanténnak pont ebben volt a legnagyobb szerepe, hogy ez a szám mérséklődjön. A vírus cseppfertőzéssel terjed leginkább, de számos felületen több napon keresztül is életben maradhat.

Mely tünetek a legjellemzőbbek?

Előfordulhat láz, erős fejfájás, fáradtság, levertség, izomfájdalom, orrfolyás, orrdugulás, száraz köhögés, torokfájás, légszomj, ritkán lehet hasmenés és hányás is. Jellemző még a szaglás vagy az ízérzékelés elvesztése. Ebből láthatjuk, hogy hasonló tüneteket produkál, mint az influenza.

A betegek nagy részének szerencsére még kezelésre sincs szükségük a gyógyuláshoz, az idősek és a krónikus alapbetegségben szenvedők tartoznak a veszélyeztetettek közé, akiknek meglehetősen gyenge az immunrendszerük. A gyermekek és a 65 év alattiak az esetek többségében tünetmentesen esnek át a fertőzésen, viszont az érintettek így is fertőznek.

Milyen szabályok betartására érdemes figyelni?

Rendszeresen és alaposan mossunk kezet, továbbá sűrűn használjunk kézfertőtlenítőt is. Zárt térben viseljünk maszkot.. Köhögéskor, tüsszentéskor takarjuk el a szánkat egy papírzsebkendővel, majd rögtön dobjuk ki a kukába. Másoktól tartsunk 1,5-2 méter távolságot, és lehetőleg ne érintsük meg az arcunkat. A szabályok betartásával lényegesen csökkenthetjük a kockázatát a koronavírus terjedésének. Felső légúti fertőzés esetén ne menjünk közösségbe és kérjünk először tanácsot telefonon a családorvosuntúl/kezelőorvosunktól.

Mokeropt logó