Szakértő válaszol

 

Amit a vérvételről mindenképp tudni érdemes!

Teljes laborvizsgálatot legalább egyszer egy évben javasolt elvégeztetni, hiszen az eredmények alapján fény derülhet a különböző megbetegedésekre, illetve az egészségi állapotunkról is kapunk egy összképet. A vérkép képezi az alapját szinte minden diagnózis felállításának. Elengedhetetlen a vérvétel, ha fáradékonyak, aluszékonyak, nehezen terhelhetőek, levertek és sápadtak vagyunk. Ebben az esetben a lehető leghamarabb célszerű orvoshoz fordulni. A vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék, trombociták számából már kiszűrhető például a leukémiás megbetegedések fennállásának gyanúja, de a fokozott vérzés hajlam és a vérszegénység is így állapítható meg legkönnyebben.

vérvizsgálat

Meghatározható, hogy a szervezetünket bakteriális vagy vírusos fertőzés támadta-e meg. A vérképen kívül a vizsgálat kiegészül még éhgyomri vércukor meghatározással, így könnyen fény derülhet arra, ha a páciens cukorbetegségben szenved, ugyanis a vészjósló tünetek csak később jelennek meg.

Mire utalhatnak a vesével, májjal kapcsolatos paraméterek?

Vesefunkció vizsgálat nem csak a vesebetegségek feltárásában játszik meghatározó szerepet, de a diabéteszes és hipertóniás betegek részére is elengedhetetlen. Májfunkcióval kapcsolatos vizsgálatokból utalni lehet a különféle vírusfertőzésekre, toxikus ártalmakra, csontanyagcsere és daganatos megbetegedésekre is. Vérből lehet ellenőrizni a hormonszinteket, endokrinológiai betegségeket, majd nyomon követni a gyógyszeres kezelések hatékonyságát.

Milyen gyorsan készülnek el az eredmények?

A felsoroltakon kívül még számos egyéb problémára lehet rávilágítani a laborleletek alapján, többek között igazolhatóak a különböző ételintoleranciák, immunbetegségek, fertőzések, például HIV és a Lyme-kór is.

A vérvételt követően viszonylag hamar meglesznek az eredmények, akár még aznap kézhez is kaphatjuk, amelyekből következtetni lehet olyan lappangó betegségekre, amik még tünetmentesek, de később komoly gondokat és szövődményeket okozhatnak.

Mokeropt logó